4. Az Úton
A puding próbája az evés, avagy a már ismert terepen mozogva, felvázolja a történetet. Az előadás próbája következik, tisztelt nagyérdemű, kedves gyerekek! Baseball-sapi simlédere hátra, ékszerek a gyűjtőládikóba, felkészülni! Megköszörüli a torkát, és kimondja az első mondatot. Magától értetődő. Természetes. Menni fog ez, csakúgy, mint mindenkinek. Hátbaveregetés, gyülekező, pacsi, összenevetés, körbe állnak. Bár most csak a fű nyúlik el közöttük, a függőágyak nyújtóznak el, babzsákfotelek pöffeszkednek meg a dombocska, a rét, a tó, a gallyak, vakondtúrások, rókalyuk és a levegőben szálló, fehér csodapihék, hamarosan ott lesznek Ők is, akikért a gépezet beindult! A kicsik. Tudod. Akikért a nagyok most gyerekek lesznek megint, maskarába bújnak, bolondként bolondoznak és használják a megtanult ezeregy varázsigét.
Észre sem vette eddig, de az arcán megjelent valami, tapogatja, figyeli. Nem kell tükörbe néznie ahhoz, hogy felismerje: a mosoly-izmok begörcsöltek, magától áll már nevetésre a szája, különleges izomláz az ilyen. Nem tudja, hogy a szemén is látszik-e már, de nem is érdekli. Sokszor búcsúzott már ehhez hasonló szituációban, barátoktól, hétvégék, hosszú-hosszú napok után. Ez most más. Vannak ölelések, hamarosan ’találkozunk’-ok és ’légy jó’-k. A nemsokára igenis, sokaknál sokára lesz. A színes pulcsik fokozatosan vegyülnek el a füstös nagyváros tömegközlekedési eszközein, elnyeli a bátrakat Budapest. És neki most nem fáj a szíve, mint anno, nem is olyan régen, pl. Szlovéniában. Nem búslakodik azon, hogy vége. Talán mert érzi, hogy inkább elkezdődött. Egy kapu kitárult. Fénybarlangba új fény költözött.
Könnyű bőröndjével és a virágos válltáskával rálép a mozgólépcső legalsó fokára. Megtámasztja a gurulóst. Halad. Felfelé.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése