1. Úttalan út
A mozgólépcsőn halad. Lefelé. Egymagában. Körülötte tömeg Tisztán kivehető forradások az arcokon, ilyen-olyan tekintetek, kemény, közömbös, bamba elbámulás. Zötykölődik, megy. Valahová, sehová, mindenhová. Bizonytalanul. Merre tartasz, tétova? Így egyedül? Visszhangzik fejében a kérdés. Nevet, mosolyog. Válaszol. A te mosolyodat nem lehet olvasni! Tudja, persze, mert nem őszinte, vagyis talán mégis, de: tudatos. Ő rajzolta magának. Direkt. Így bármilyen szép, nem biztos, hogy jó. Nem írja ki se üzenőfalra, se a naplójába, de darabokra hullik szét.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése