Valaki írja az én történetemet is. És éppen pokoli jól mulat azon, hogy én erre rájöttem. És ilyeneken filózok.

Találkozni szánt szándékkal, akkor, amikor csak akarod – persze. Na és, véletlenül? Akkor, amikor csak nem akarod!

Nem kell számítanod rá. Várnod. Megszervezned. Bebeszélned. Nem kell, hogy a helyet, ahol élsz, Győrnek, a találkozások városának nevezzék. Összefutni. Bárhol, bármikor. Lehetséges. Az a Valaki intézi, aki mint marionett bábukkal játszik velünk, emberekkel. És erre egyre több a bizonyítékom. Nincsenek véletlenek. Se akkor, se régen, se most, se a jövőben. Legalább egy Valaki van, aki ismeri a forgatókönyvet. És ez a tudat megnyugtat. Élet=csoda.

̴

*Idézet egy naplóból:

„A mozgólépcsőre nézek… egy pillanat csak… és X, meg se lepődök, mintha ott belül számítottam volna rá. Mint a mesében. S még csak szemüveg sem kell, hogy észrevegyem és biztos legyek benne, hogy ő az. Állunk, kicsit zavarodottan, vigyorgunk egymásra és megint csak folytatunk egy megkezdett beszélgetést.”