Bál /mese/

  Egy fekete villanás, tüllruhája a másodperc töredékéig kacéran fellibben, aztán mintha semmi sem történt volna, lassan leereszkedik. Komoly képet vág. Bokáit katonásan összezárja, csinos kis lakkcipője kecsesen koppan a kitin padlón. A boleró, amit indulás előtt magára kapott, kifogástalanul áll rajta. Vörös kontya vidáman táncol, benne a félig kinyílt, szénszín rózsafej. Elégedetten végignéz magán, tudja, hogy csudaszép.

  A gombaházban fogadja a mohaszőnyeg, amin büszkén lépdel végig, egészen a lépcső tetejére, fel, fel, ahol a teraszra érkezik. És meglátja őket. A tömeget, koboldkáit, kicsiket és miniket egyaránt. Aprónépség, aki táncol, tömeg mégis, hisz több százan vannak, garmadával. Mirke vigyorog. Édes kis vigyor, a koboldokra nem lehet haragudni.

  - Bál van hát, az áldóját! – dülöngél el mellette egy aszalt meggytől megrészegedett koboldbácsi, mire ő felkuncog. Egyszerre, mintha csak erre a kuncogásra vártak volna, feltűnnek mellette: két kislány és egy kisfiú buksi. Koboldbarátai.

  - Hát ideértél, végre, végre! – hagyja, hogy a nyakába csimpaszkodjanak, s összefogódzva vigyék a táncba. Tücskök zenélnek mindenütt, és körben, fűszálakról lecsüngő viaszcseppek ontják magukból puhán a fényt. Csipkebogyó lampionok függnek itt is-ott is, Mirke csak ámul, és amikor egy kövér, csíkos zakós krumplibogár mellette táncol el, megint muszáj kacagnia.

  - Mindenki hogy kicsípte magát, igaz? – üvölti túl a hangzavart, hogy barátai is hallják, amit mondani akar. Bólintanak, rázzák a fejüket, legyező méretű, hegyes koboldfülecskéik megátalkodottan csapkodják arcukat. Vihognak, és nyelvet nyújtanak, ez egy ilyen este. Mirke érzi, hogy két vékony karocska a derekára fonódik, és hagyja, hogy egy kis álarcos alak vonja magával és pörgesse-forgassa a zene ritmusára. Forognak körbe-körbe, egymás lábára érdekes mód mégsem taposnak soha, légies ez a tánc, gyönyörű és gyors, akár a lélegzetvétel, akár a szellő, akár a harmatcseppek földre zúdulása. Hegedű, hegedű, be szépen muzsikálsz, a hangyák vokáloznak, valami eszméletlen a hatás! Árnyék vetül rájuk, Mirke felpillant, és jót derül Buk bácsin, a vakondon. De bátor, elvállalta, hogy ő lesz ma a biztonsági őr! Mirke somolyog, tudja, hogy nem vár fizetést érte, élvezi, hogy ő a hős. A zene lassul. Halkul. Új dallam kapcsolódik az eddigi ütemhez, a szellő halk susogásához vízidob lágy, másvilági visszhangja. Mirke kíváncsi lesz, és álarcos táncosa arcába néz.

  - Mit kérsz az álarcodért? – kérdi, ahogy a másik lassan vezeti már, kedvesen és finoman, a komoly zene ringására. A másik mosolyog, és fekete kesztyűs ujjaival a lány hajára mutat, és egyetlen ügyes mozdulattal kivarázsolja belőle a rózsát. Mélyen, egy műértő átszellemültségével szívja be mélyre, mélyre a virág illatát. Mirke kecses ujjaival óvatosan a maszk után nyúl. Egy hopp, és lent van.

  A pillangó fiú és a kobold lány egymással szemben állnak. Összemosolyognak, majd szégyenlősen lesütik a szemüket.