2011. január 16., vasárnap

Zümmögő

Keresem a szavakat. És nem találom. Fognék egy ecsetet. Csak elképzelem. És a levegőbe húzok a képzelt festékkel vonalakat. Fogom az ecsetet. Az életem a vászon. És festek rá sok színes rétet lila fűvel, piros virágokkal és zöld méhecskékkel. A méhecskék zümmögnek, és azt súgják-zúgják, nem bántalak. Furcsa méhecskék, érdekesek. Mások, mint a többi. És ez jó. Ha ugyanolyanok lennének, valószínűleg most nem írnék róluk.

A szociálpszichológia úgy hívná őket: deviánsak. A nonkonformista méhecskék. Én csak így hívom őket: mások. Ahogy a piros virágok sem tehetnek arról, hogy az emberek közömbösen viseltetnek irántuk, megszeretik vagy megutálják őket, úgy a zöld méhecskék sem. Punktum.
Tudom, hogy minden egyes zöld méhecskébe és piros virágba előbb vagy utóbb, de beleszeret valaki. Ez nem megérzés, tudás.

*A, neked is festek méhecskét! Olyan színűt, amilyet csak szeretnél! Ha éjjel/hajnalban különös hangokat hallasz, akkor az nem a kopogószellem lesz. Nem, nem. Hanem a méhecskéd. Tudod ugye, hogy mitől változik herceggé?:)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése