Nézd csak! Nyújtsd a kezed, adom az első tégelyt. Tartalma vörös, vérszerű, cuppogó, mézesen folyó szín. Aztán, itt a következő. Ne maszatolj, nyúlkálj vagy kapkodj! Koncentrálj, egy cseppet sem veszíthetsz! Miután megvan mind a kincs, igen, egye fene, lecsavarhatod a kupakokat. Kukkants bele, és ellenőrizd, mindegyik az-e, aminek látszik. Jól van, ügyes! Tudod mit? Ki is próbálhatod! Végy egy-egy ecsethegynyit abból, ami tetszik. Használd fel azt, ami kell. És fess!
Upsz. Elfelejtettelek figyelmeztetni, biztos az én hibám. Te kelekótya vagy és egyszerre kellene mind, tudom, tudom. Ilyenkor történik az, ami most. A festékek, drága, kiborulnak! Látod? Ne bámulj rám ilyen bamba-bánatosan! Végülis, előbb utóbb úgyis eljött volna a pillanat, hogy összekutyulod őket. Most már csak azt kell kitalálnod, mit is festettél.
A kortárs művészeket igen nehéz megérteni. Hát még a te csupa maszat képedet!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése