Jön a szél és elvisz sok mindent, ami volt. Helyette hoz újakat. Ami lesz. Felkapja a múlt, jelen, jövő porszemeit. Hogy összekutyulja. Én meg csak állok, és várom, hogy a porszemek elborítsanak. Itt-ott bőrömre tapad. Akár a sivatagi homok. Forró. Éget. Sárgás-vakítón játszik rajt a fény. Elvakít.
Egyszer majd kinyitom a szemem, s ha a viharnak vége, újra látok. Egy tisztára fújt, békébe fúlt, talán egyszerűbb, talán jobb világot.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése