Velence álma

Akár ereidben a forró, pulzáló vér, úgy lüktetnek Velencének álmai. Átitatják az ódon város létének szövetét. Míg a múlt szelleme sápadtan súgja titkait füledbe, a mostnak élő ifjú Rómeók és Júliák olaszul dobálják egymásnak a darab pergő párbeszédének labdáit. Egy apró sikátor visz a térre, ahol megbújik a rögtönzött színielőadás. Felnézel az égre, sirályok köröznek galambhadak tengerében. Egymásért és egymás ellen - azt beszélik, a tengeri vándorok lettek erőssé manapság, s a helyiek örömmel veszik tudomásul, hogy ritkul a folyton búgó galambnépesség. Egy ajtó az oroszlános kapu mellett becsapódik hangosan, majd felharsanó csatakiáltásként fiúhang üvölti: 'palla'. Rúgják a bőrt 'i bambini', egy 'mamma' szivárványos szárítókötelet bíz a szél gondjaira. Dagadnak a házak közé feszített alsóruhák, lobogtatja a sós levegőt hozó szél az ég lepedőjét. Szakad a fent vászna, dobog a lent ezer karcsú hídja, hullámok dobálják finoman a gondolákat. Hosszú csőrű álarcos rikkant, elegánsan kopog el melletted egy magassarkús illető - formás vádliján csak úgy ragyog a harisnya! - s hogy nőt vagy férfit rejt-e végül a maszk, tippelni hiábavaló. Végeredményben mindegy is. Ez az a történet abban a mesevárosban, ahol nem csak elhiheted, hanem el kell hinned, amit látsz, amit a mások mutatnak magukból. Az egyetlen sziget a földkerekségen, ahol az ál az igaz. Gyönyörű valóság.

Velence álmait álmodom én is.



 

*olaszul

palla - labda

i bambini - a gyerekek

(utólag dátumozva)