Mondani sokszor felelősség. Leírni még nagyobb. Olyan, mintha kőbe vésnéd. Ha írod, akkor nem a szélbe kiabálod, tehát nincs rá esély, hogy később azt mondd, elvitte hangodat a lég. Mert igenis kijön belőled valami. Kimondod. Sokszor éppen ezért hallgatsz. Vágsz egy pofát. Fintorogsz és nyelvet öltesz. Vagy vihogsz. Kedvesen és semmitmondón mosolyogsz. A lényeg, hogy reméled: a kép kevésbé egyértelműn beszél. Nem üvölti az igazságot úgy, mint az őszintén kimondott szavak. Vallomások. Egy arcról leolvasott apró jelben ritkán lehetsz biztos. Mindig motoszkál benned, tényleg elhiheted-e.
Na jó. Nem mindig. Mert van, hogy nem látod. Nem olvasod. Nem írod. Nem hallod.
Hanem érzed.
Néha elég ez is. Elég az, ami nem elég...
Ui.: Ha egy író nem ír, gyanús. Olyan, mintha menekülne. A szavak elől. Egy képesebb világba. Ahol helyette beszélnek a színek és a formák. Rajzolgat. Firkál. Fényképez. Halogatja az időt, amikor majd szavakat keres. Ha egy író nem ír, az annak a jele, hogy lenne miről írnia.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése