A nézte B-t, B nézte C-t. C kifelé bámult az ablakon, apró, hegyes állát a tenyerébe támasztotta. Nem vette észre hátán a fiú pillantását. Csak a jégbe fagyott kint, a tündöklő hóvilág érdekelte. Fázott. Érezte, ahogy a világ összeszűkül körülötte és akár a dióhéj, összezár. Üres volt a szíve és arra vágyott, hogy töltse meg – valaki. Hogy írják tele a szeme előtt nyújtózó, makulátlan, tiszta hótakarót. Olyan erősen vágyott rá, olyan erősen kívánta, hogy összeszorított fogát - észre sem véve, akaratlan -csikorgatta. Pislogott kettőt, majd ijedten hátrahőkölt. Az ablakot megkocogtatta D. A lány megigézve meredt rá és orrát a hűvös üveghez szorította. Ujjai alatt nedvesre maszatolódott az ablak, tenyerének vonalai az egyenes felületre rótták jelüket. D magabiztosan mosolygott és fejével intett C-nek. Több se kellett, C otthagyta az ablakot, és lélekszakadva rohant hozzá. A küszöbön átszökkenve a szeme sarkából még észlelte, hogy B is ott volt, mindvégig. Mögötte. A a szoba sarkába fészkelte magát és úgy tett, mint aki belemerül a térdére fektetett könyvbe. Nem akart a szemtanúja lenni annak, amit amúgy is tudott. Inkább megpróbálta értelmezni azt a mondatot, amin pillantása percek óta szórakozottan kalandozott. „Elszeretünk egymás mellett.” – olvasta tagoltan, maga elé suttogva a szavakat A. Sóhajtott, kezében a könyv megremegett. Mielőtt ellenállhatatlan késztetést érzett volna arra, hogy messzire hajítsa, inkább villámgyorsan továbblapozott.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése