Kicsi volt, elveszett a tömegben, fellökték, sodorták jobbra-balra, nem figyeltek rá, egyesek kikerülték, mások dühösen rásziszegtek, a lábára tapostak, belekönyököltek, végigmérték, észrevették, de ugyanabban a pillanatban elfelejtették, nem érdekelte őket, egy kép a memóriában, szita memória, rövidtávú, lyukacsos, sosemvolt emlék, nem része se múltnak, se jövőnek, a jelen felvillanásának fakó árnyalakja, egy szellem, aki felszáll a villamosra, az ajtó közvetlenül mögötte záródik be, magába öleli az emberi testek melege, szagok keverednek szagokkal, szerencséje van, hogy felpréselődött, vagy pechje, sosem derül ki már, messzire viszi a jármű, és hogy mitől lett volna más az egész jelenet, az x-edik összetevőt, amiről nem beszélünk, amit nem tudunk megmagyarázni, a kicsi sem tudja már, hacsak meg nem mondja majd neki az az egy, aki nem lesz valaki, ahogy ő sem valaki, hanem több annál és kevesebb, mert egyszerűen csak te és én.
*you are not any, or some, you are you
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése