2011. május 3., kedd

szelek

Van olyan, hogy az ember napjába belefér a fekete és a fehér mágia is.

Akartam írni és mesélni a Pocahontas-pillanatról, ami csupa csoda volt, jó boszorkányok műve, megélénkült körülöttem a langyos szél és virágszirmokként hozta  a lehulló leveleket, vacakokat, fadarabokat, igen.... És én éreztem, hogy minden rendben, mert a szél átölelt, súgott, énekelt nekem, az Olasz Intézet rám kacsintott és a világ bíztatóan kacagott. Minden rendben lesz. Dejavu. Így kell lennie. Lesz neked még közöd hozzánk. Sors. Lehet szeretni tehát a szelet.

Akartam írni ezt, de nem írom, mert a szél megint betett nekem, megint gázt szerelek, megint fázik a a lábam, megint fáradt vagyok, megint összekuszálódnak a dolgok, megint hisztizni lenne kedvem. Nem teszem. Inkább ezt se teszem.

Nosztalgia, felteszek egy lábast a gázra és várom, hogy forró legyen a víz.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése